magyar  english 

Blogbejegyzések

fecske
2013.12.19 - Szóljon hozzá

Havanna lakótelep közepén a hentesboltban Kati előtt áll az idős néni. Kicsi testén vékony és agyonmosott ruha, feje beburkolva egy hatalmas, elnyűtt kendőbe. Májas hurkát kért.  Olyat, ami belefér 280 forintba. A hentes rezzenéstelen arccal csapott fel egy darabot a mérlegre, 340 forint.  A néni halkan, az okozott kellemetlenségért többször elnézést kérve mondta újra:  „280 forintom van.  …de ott látok egy kisebbet. Talán az… az biztosan jó lesz nekem! Megmérné azt is aranyom?”

Merev arccal, szó nélkül kerül fel az újabb darab a mérlegre és a rideg hang: 320!

Kati, mint aki most ocsúdott fel az embertelen jelenetből, sírással küzdve megszólalt. Adja oda neki. Kifizetem a hiányzó pénzt. A néni könnyes szemmel, hálát mormolva köszönte meg, tenyeréből lerakva a már melegre szorongatott aprópénzt, remegve megfogta  a papírba csomagolt kis darabot, majd picire görnyedve, lassan elcsoszogott. Kati fizet és 40 forinttal többet ad.

A másik oldalon várják és elfogadják a plusz pénzt.

Kifelé menet még mindig a döbbenettől lebénulva lépdel, amikor meglátja a törékeny alakot. Néhány méterrel arrébb, hideg kövön magányosan ül, fázósan  összegömbölyödve, kicsi kezével zsírpapírból lassan eszeget……………………….

 

Mikor meghallottam ezt a történetet, olyan érzés volt, mintha alaposan gyomorszájon vágtak volna. Döbbenetesen embertelennek tartottam és gondoltam azt, bárcsak hatalmam lenne és visszatekerhetném az időt. Odamennék abba az üzletbe … kenyeret is vennék a néninek. Aztán szavakkal is simogatva,  odaadó figyelemmel, visszafojtott sírással küzdve, megkérdezném ki ő, hol van a családja és másban hogyan segíthetnék neki, ugye,( könyörgöm!) -elfogadná?

Ezeken a gondolatokon töprengtem naphosszat, amikor is csoda történt. Kocsiban ültem, bámultam előre, amikor közel a havannához, megláttam az út mellett  egy beburkolózott kis emberkét. Fején kendő, vézna kis testével lassan araszolgatott…

„Ohh igen! Ő az! Meg van a Néni! J Köszönöm Istenem!”

Visszafordultam és a hirtelen megállásommal előtte, láttam rajta, egészen megdöbbentettem. Mielőtt bármit is mondhatott volna, megkérdeztem:  ő volt valamelyik nap a havannai hentes üzletben?  Szegénykém, csak nézett rám a hatalmas szemeivel és összekulcsolt kis apró kezeit maga előtt dörzsölgetve válaszolta, - milyen üzletben? Nem..ő nem szokott ilyen helyre menni. A helyzet abszurditása és a torkomban egyre növekvő gombóccal küzdve, elővettem zsebemből a már odakészített pénzt és a pici kezeibe nyomtam. Kértem, én kértem, hogy fogadja el és ne haragudjon, nem tudom megmagyarázni a helyzetet. Elindultam. Útközben pedig, elhomályosult tekintettel  gondoltam arra, amire az elmúlt napokban már többször is, hogy szívem szerint bemennék abba a hentes üzletbe és feltennék egyetlen kérdést az eladónak: tényleg nem lehetett volna 40 forintot „csalni”? Milyen kedvesen, emberségesen hangzott volna így: Jé, tényleg! De jó szeme van a néninek, ez pontosan annyiba kerül, mint amennyi pénze van. 

 

Tisztában vagyok azzal, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de én mégis fontosnak tartottam ezt leírni. Hátha Te Kedves Olvasóm, elmondod egy másik embernek, ő tovább adja, ő is … és ő is… Aztán pedig elérjük, hogy szépen és lassan, DE elkezd megváltozni a világunk!

beköszöntő
2013.09.21 - Szóljon hozzá

Az elmúlt hosszú időben sokszor volt eszemben, hogy ismét írnom kellene ide, hiszen sok Vendégem említette, hogy jó kedwel és bőséggel olvasgatta, de valahogy mindig volt valami amivel sikerült megmagyaráznom, miért nem írkálok mégsem. Reggel még túl korán volt. Este már túl későn. Napközben, nem értem rá. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ  :) Nahhh, gondoltam... ideje megbontani a rossz szokást és legalább időnként billentyűt simogatni, hogy Önnek kedves olvasóm legyen kedve blogot nyitogatni és öröme benne,- olvasgatni :)

felvezető
2013.09.21 - Szóljon hozzá

Régen, egy éppen rossz életszakaszomban tanácstalan voltam, hogy mit csináljak, mi lenne az igazán bölcs döntés. Egyszerűen nem tudtam rájönni mit csináljak, valahogy minden változat  kevésnek és rossznak tűnt. Az azonban eszembe jutott, hogy van egy jó mondás, mely szerint "a probléma megoldás titka: meg kell találni a megfelelő embert és az, megoldja" - alapon, elmentem egy bölcs emberhez, aki pár évvel ez előtt a Mesterem is volt. Tanácsot, véleményt, de leginkább útbaigazítást kértem, azt akartam, hogy mondja meg most azonnal és teljesejen konkrétan: mit csináljak!

Most már csak mosolygok azon, hogy mennyire megdöbbentett, hogy mindösszesen mellém ült, megfogta a kezem és  "csak" felolvasott nekem valamit.

Jóval később értettem meg a történet üzenetét.

Nap mint nap tapasztalom, hogy sok hozzám forduló embernek van hasonló megoldhatatlan problémája, így most virtuálisan én ülök Ön mellé kedves Olvasóm és megfogva a kezét, leírom azt a bizonyos történetet.

Szeretettel kívánom, hogy segítségére legyen!

ÁLDÁS
2013.09.21 - 1 hozzászólás - Szóljon hozzá Ön is

"Korcsula fölött, ha az ember túlmegy a temetőn, délkelet felé, nem nagy füves térségen áll a fügefa. Három vastag ága mindjárt a föld színén elválik háromfelé, azután fel- és visszahajlik. Augusztusban illatos, sötétibolya, zsíros, méz-ízű füge terem rajta. A füvet beárnyékolja, védelmébe veszi a teret s a lényt, aki a gyepre lép. Ez a nagy kotlóstyúk itt ül, szárnya alá bújhat mindenki aki akar. Aki a fa közelébe jut, az anyai test közvetlen melegének terébe lép: védelemben áll, olyan védelemben, amit csak az tud megteremteni, aki az ember javát akarja.

  Az ember önmagának is kívánhatja a javát. S ez a kívánság, ha elég erős, teljesül. Igen, a kívánság szemben áll a szükséggel. A vágy szemben áll az anankéval. Többet akar. Ha csak szükség lenne, az egész élet a fizika, kémia, biológia törvényei szerint történne. De a vágy túlmegy rajta, többet akar, mint amennyit az ananké engedni hajlandó. A vágy a lehetetlent akarja. És tud olyan lenni, hogy a szükség törvényeit áttöri. A kívánság olyan nagy lehet, hogy az anankét feloldja, a szükséget a szenvedély tüzében megolvasztja, s akkor a törvény eltűnik, a kívánság teljesül.

De a vágynak, ha az ember önmagának akar, kimondhatatlan veszélye van. Ez a veszély, hogy a vágy teljesül, s akkor az ember eléri azt, amit akart. Eléri és meglátja, hogy mi volt az, amit kívánt és követelt és vágyott. Megkapja és meg kell, hogy ismerje. Úgy látszik, mintha ajándék lenne. És száz eset közül csaknem százban büntetés. Íme, megkaptad. Ez az, amit kívántál? Ez az. Itt van, használnod kell, élned kell vele és általa. S most derül csak ki, hogy a vágy hamis volt. Nem is ezt akartad. Fel kellene állítani azt a tilalmat: ne kívánj magadnak olyat, aminek teljesülése terhedre válik, mert vágyad teljesül és amit akarsz, megkapod. Ezért nem jó, ha az ember önmagának kíván. nem tudja és nem is tudhatja, hogy mi az, amire vágyódik. S amikor megkapja, csak bánkódik és kiábrándul. Az előbb még kívánta, most már nem kívánja, aztán megint visszakívánja. Ezért jó, ha van valaki, aki az embernek maga helyett kíván: ha van pártfogója, barátja, apja, kedvese. az ember saját életének áldását sohasem hordja önmagában. Ezért jó, ha van ilyen anyai lény, mint ez a fügefa, aki az ember javát kívánja. Ha védelme alatt állok, tudom, hogy fölösleges kívánnom magamnak bármit is: nincs szükség vágyakozni.

Amit ő kíván, abban meg lehet nyugodni, s jobb, mintha én kívánnám. Jobban tudja, hogy mit akarok, mint én. "Ha a bolond az élet vizét nyújtja, kiöntheted, ha a bölcs mérget ad, idd meg nyugodtan". Mert a bölcs tudja, hogy a méreg jó. Az ember itt a fügefa bölcsessége alatt él. Mi az, amit nyújt? Mi az a jókívánság, amit nekem kíván? Mi az, amit helyettem jobban tud, mint én magam? Nem érdemes gondolkozni rajta. Majd megkapom. Valószínű, hogy nem lesz semmi látható jele. Az ember a legnagyobb vágyak teljesülését nem is érzi. Csak azt érzi, hogy van mellette valaki, aki úgy odahúzódik az ember mellé. Érzi, hogy ő saját maga is fügefává lett: már nem magának kíván, hanem másnak: s a többiek odajönnek hozzám, alám bújnak, mert tudják, hogy helyettük jót kívánok. leülnek az áldás sugárzásába, esznek az egyre édesedő gyümölcsből, elnyúlnak a gyepen és a fölöttük zöldellő árnyékos ég alatt alszanak, mint egy embrió"

NYITOTT TENYÉRREL SZERETNI
2013.04.18 - Szóljon hozzá

Az elmúlt időszakban kevés időt töltöttem itt és ezt jónéhányan meg is jegyezték :) Jó érzést ad, hogy ha hiányoznak a betűim, azt ugyan megígérni nem tudom, hogy minden nap, de próbálok gyakrabban ideírni pár gondolatot. Hosszú kihagyás után mivel is kezdhetnék, mint a szeretettel és annak egy egészen érdekes megközelítésével. Szeretettel kívánom, hogy Te Kedves Olvasóm, hasonló érzésekkel fogadd, mint ahogy én lejegyeztem ezt.

NYITOTT TENYÉRREL SZERETNI "Egy gondoskodó személy egy pillangó küzdelmét figyelte, amint épp a bábból próbált kitörni. Gyengéd kézzel, segítőkészen meglazította a szálacskákat, melyek így egy nyílást formáltak. A pillangó könnyedén kiszabadult, ám csak verdesett a báb körül, képtelen volt elrepülni.

 

Ez a gondoskodó személy nem tudta, hogy csak a születéssel járó küzdelem során erősödnek meg a szárnyak annyira, hogy repülni lehessen velük. Így hát a pillangó a földön töltötte rövidke életét, és soha nem ismerte meg a repülés szabadságát, sosem élt igazán." Úgy hívom ezt: nyitott tenyérrel szeretni. Ez a tudás lassan érlelődött meg bennem, a fájdalmak tüzén és a türelem vizein át jutottam el hozzá. Még ma is tanulom: fel kell szabadítanom, akit szeretek, mert ha belekapaszkodom, csüngök rajta és állandóan ellenőrzöm, épp azt veszítem el, amit megtartani szeretnék. Ha egy szeretett lényt igyekszem megváltoztatni, mert úgy érzem, tudom, hogy milyennek kellene lennie, akkor megfosztom őt egyik legértékesebb jogától:  attól, hogy felelősséget vállalhasson saját életéért, választásaiért, életmódjáért.  Valahányszor ráerőszakolom valakire az akaratomat vagy uralkodni próbálok felette, megfosztom őt attól, hogy a növekedés, az érés folyamatában kibontakozhasson. Birtoklási vágyammal megrövidítem és korlátozom őt, bármennyire szívből jövők is a szándékaim. A legkedvesebb óvó szándékú tetteimmel korlátozhatom és megsebezhetem a másik embert, és a túlzott védelem és gondoskodás minden szónál ékesebben ezt üzeni neki: "Képtelen vagy gondoskodni magadról. Nekem kell gondoskodnom rólad, mert az enyém vagy. Én vagyok érted a felelős." Amint tanulom, nap mint nap gyakorlom, már képes vagyok ezt mondani annak, akit szeretek: Szeretlek, értékellek, tisztellek és bízom abban, hogy lesz erőd azzá válni, amivé lehetőséged van - ha nem állok az utadba. Szeretlek annyira, hogy szabaddá tudlak tenni, és egymás mellett mehetünk örömben és szomorúságban, Meg fogom osztani veled a könnyeket, de nem kérem majd, hogy ne sírj. Ott leszek, ha szükséged lesz rám, átölellek és megvigasztallak, de nem nyúlok a hónod alá, ha már egyedül is boldogulsz. Veled leszek magányodban és gyászodban, de nem veszem azt el tőled. Igyekszem nem csak a szavaidra figyelni, hanem arra is, amit mondani akarsz, ha nem is mindig értek egyet veled. Lehet, hogy néha dühös leszek rád, de akkor ezt igyekszem őszintén elmondani neked, hogy ne bánjam különbözőségünket és ne idegenedjek el tőled. Nem lehetek mindig melletted, nem ügyelhetek mindig a szavaidra, mert néha magamra kell figyelnem, magammal kell törődnöm. De ilyenkor is annyira őszinte leszek majd veled, amennyire csak képes vagyok. Tanulom, hogy ezt mondjam, nemcsak szavakkal, hanem azzal is, ahogyan másokhoz és magamhoz viszonyulok - azokhoz, akiket szeretek, akik fontosak nekem.  Ezt hívom hát nyitott tenyérrel való szeretésnek. Időnként még ma is nehezemre esik, hogy ne nyúljak a bábhoz, de már sokkal kevésbé, mint régen

 

mára, egy vicc :)
2013.04.18 - Szóljon hozzá

A laborteszt* Szól a telefon, a háziasszony felveszi: "Igen, tessék!" "Jó napot kívánok, Kovácsnét keresem." "Tessék, én vagyok." "Kézcsókom, Dr. Henye Margit vagyok a Mikrobiológiai Laboratóriumtól. Tegnap a férje vérmintáját megkaptunk a háziorvosától, és most annyiban vagyunk nehéz helyzetben, hogy ugyanakkor egy másik Kovács úr vérmintája is beérkezett. Sajnálatos módon, most nem tudjuk megállapítani, melyik vérminta kié. Egyébként mindkét eredmény elég rossz." "Ez most mit jelent?" Kérdezi Kovácsné idegesen. "Az egyik eredmény Alzheimerre pozitív, a másik pedig AIDS-re. De sajnos nem tudjuk megmondani, melyik eredmény az Ön férjéé. "Nem lehetne megismételni a tesztet?" "Elméletileg igen, de a biztosító csak egyszer fizeti ki az ilyen drága vizsgálatot:" "Na de az ég szerelmére, akkor most mit tegyek?" "A biztosító orvos szakértője azt ajánlja, vigye be a férjét a városba, és tegye ki valahol." "Jó - jó, és akkor mi lesz?" "Hát, ha hazatalál, többet ne feküdjön le vele...!"

mézi
2012.06.28 - 1 hozzászólás - Szóljon hozzá Ön is

Mintha hájjal kenegettek volna... De miért jó az, ha az embert hájjal kenegetik? Miféle hájról van szó tulajdonképpen, s melyik részén kenegetik azt, aki ettől olyan pompásan érzi magát? S ha már itt tartunk: minden hájjal megkent lesz-e az, akit hájjal kenegetnek? S még tovább: miért olyan nagy öröm az, ha valakit tejben-vajban fürösztenek? Fürdés után a tejet még csak leöblíti a szerencsétlen magáról, de ugyancsak sokat vesződhet, amíg a vajat is lekaparja... S végül: óvjon meg az ég attól, hogy itt tejjel-mézzel folyó Kánaán legyen, mert a tejbe belefulladni semmi kedvem, köldökig gázolni a mézben - ennél is ismerek jobb időtöltést :-D

a gondolat ereje
2012.06.19 - 2 hozzászólás - Szóljon hozzá Ön is

Az ember választja a betegségeit. (...) Tudod, amikor elfog a herót, amikor az élet minden rezdülésében csupán terhes kihívást látsz, amikor jobban esik keseregve nyavalyogni, irigyen gyűlölködni, mintsem épeszű dolgot cselekedni, amikor feladod önmagadban a harmóniát, betegséget választasz. Azt hiszed jól elbújtál a terhek elől, téged hagyjanak a francba, elvégre te beteg vagy. És ekkor az is leszel. Jönnek sorban a tünetek és te tényleg átkozottul lepusztulsz, önnönmagadat füstölöd ki a tutinak hitt, helyes kis menedékedből. Szóval, amikor az élet valami kínos helyzetet bűvöl eléd, ne bújj el előle. Nem lehet elbújni. Ne gyűlölettel kezeld, ne koholt "tünetekkel" címkézd fel a bajt. Vállald magadat! S ha a saját szemedbe nézel, meglátod, semmi sem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. A problémák orvosolhatóak, viszont a neurózis, a stressz, - ha engedsz neki- , tényleg megöl.

NE NE NE
2012.06.18 - 2 hozzászólás - Szóljon hozzá Ön is

A félelem az ördög varázsfazeka. Megpillantlak. Egész kedvesnek látszol. Közeledünk egymáshoz és egyszerre félni kezdek tőled. Mert ki tudhatja, hátha rosszat akarsz nekem, bántani fogsz. Védekeznem kell. Rád vicsorgok. Mire te is félni kezdesz tőlem. Most már ketten vicsorgunk egymásra: ne közeledj! Nézd, mekkora kő van a kezemben! Maradj távol tőlem vagy még jobb, ha eltűnsz. Különben agyonütjük egymást. Később, már ezzel kezdjük. Állatokkal különösen. Mi leszünk a Karinthy-féle nyuszi gazdája, --a menekülő nyúlé,-- akit agyonverek, mert nem érti a rohadt, hogy csak meg akarom simogatni.

TÉNYLEG, MIÉRT IS KELL BÁRMITŐL FÉLNI? Eszembe jutott erről egy gondolat...   Mindenki gond nélkül egyensúlyoz egy tíz centi széles deszkán, ha az a földön fekszik. De tegyék csak tíz méter magasba és a félelem máris az emberbe vájja karmait. Pedig ugyanarról a deszkáról van szó :)

ez mekkora ....!
2012.06.16 - Szóljon hozzá

Ha rossz vonatra szálltál, nem segít ha a jó irányba kezdesz futni.

1
2
3
4
5
6
7

2013 © budapesti-masszazs.hu - Professzionális masszázs - Budapest, XIX. Toldy u. | Minden jog fenntartva.